embernek születtem
e vad világba
hittem a csendben
a valóságban
a múló évek
felettem
óriássá nőttek
harmincnégy millió perc
száguldva rohant el
hol megsebezve
hol árván becsületben
nem ringattak
hazug álmok
mert még most is
a talpamon állok
nem hajlik gerincem
csak Te előtted
Istenem
ne higgyétek, hogy a szív
jégben fagyva is él
ott bent tűz ég
a szó, mint finomacél
karcolja kedvére
lelkünkbe a bűn nevét
mikor még csak sírsz
tudatlanul
megnyugszol, ha
végigsimít egy puha kéz
ártatlan
minden szenvedés
miért kegyetlen ez a világ
hisz mindenkit
meleg szív fűt
vagy csak én hiszem
hogy engem szeretett anyám
s mindenki más
megveti saját magzatát
NEM
ölelés hiányzik
az egymásba karolás
megyünk az úton, mint
csuklyás szerzetesek
magunkba imádkozunk
mert a világunk
egyszemélyes lett
nyissátok ki, nyissátok ki
végre a szíveteket
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése