Baranyi Ferenc: A Biblia két mondatára

I. Szó, szó, szó

                         Hanem legyen a ti beszédetek: úgy úgy;
                         nem nem; ami pedig ezen felül vagyon,
                         a gonosztól vagyon.
                                             (Máté evangéliuma, V. 37.)            

Őrült rendszer, de van benne beszéd:
a képviselő kertel össze-vissza,
a pap acsarkodón hirdet igét –
vicsorogni birkáit megtanítja.

A kormány is verbálisan igéz,
tagjainak rugóra jár a szája,
szökőárban is fújják: „Semmi vész!
Naszádunk száll! A kontinens csodálja!”

Értetlenül feszengnek a szavak:
nem azt közlik, amit jelentenek –
boldog, amelyik benn szorul a szájban.

Mert szűz csupán kiejtetlen marad,
ezért a szem forog a nyelv helyett
s mélyén tűzvészt idéző gyertyaláng van.


II. Kire? Mire?

                      … a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen
                      hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé.
                                              (Máté evangéliuma, V. 36.)
           
Esküdj az anyád emlékére?
Régen halott. Már néki mindegy.

A gyerekeid életére?
Szétszéledtek. Rád csak legyintnek.

Ki az, aki még hederít rád?
Ki vállal érted kezességet?

Kire esküdj, hogy mentsd az irhád,
ha méricskél a végítélet?

Marad a fej, noha valóban
az ősz haj, sötét haj: adott.

Ám ha szabad gondolatod van:
az tiéd.
Kockáztathatod.