Befalazódtunk. Szorít a fal
köröskörül,
szorít a fal
kegyetlenül,
kíméletlenül.
Magas. Magasabb. Még magasabb.
Egy tégla, még egy, még ezer:
gyűlölet-tégla,
veszett düh, önzés, méreg,
sunyi kajánság, ravasz
törtetés-tégla:
ezer, még ezer, még ezer.
Beföd a fal.
Magas. Magasabb. Még magasabb.
Nem ér a fény. (Milyen
lehet rügyfakadás erdőn,
a bükkös avarillata
milyen?)
Alattomos rettegés
kúszik fel bennünk,
nő velük:
semmink nincs,
semmink
ellenük.
Csak szavak.
Szavaink vannak.
Van-e szó, fal-ontó,
résnyitó varázsszó?
Megtalálható-e
az igazi szó,
a falak ellen való,
félelem ellen, gyűlölet,
önzés, törtetés, ravaszság,
gúny ellen való?
Lehet-e kijutni fényre még
falak közül,
falak mögül,
valamiképp
valamikor —
Alattomos
rettegés
kúszik fel újra
bennünk:
mintha nem körül,
csak körös-körül
lenne már fal,
mintha belül,
ott legbelül:
téglapáncél
a szív körül!
Jutunk-e vissza fényre még
falak mögül,
e falak közül?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése