És most képzeljük el,
milyen az emberi nyomorúság.
A vergődés, a szenvedés, a rettegés,
a szomjúság együtt; egymást
erősítve és kiegészítve.
Kicsit konkrétabban:
képzeljük el, milyen a magányos,
éjszakai hánykolódás az ágyban.
Barátok nélkül, ismerősök
és rokonok nélkül milyen az éj?
Milyen a nappal, ez a palaszürke,
sivár és iszapos vidék?
Ahol nem történik soha semmi,
ahol nem történhet soha semmi,
mert minden mozdulatlan,
előre meghatározott.
Képzeljük csak el,
milyen a meddő várakozás.
Amikor nincs már kire várni,
mert változtatni úgysem lehet.
Amikor nincs hová elindulni,
mert minden út a pusztuláshoz vezet.
Képzeljük csak el.
Pokoli csapdák, blöffök,
kicsinyes pénzügyi manőverek.
Hangzatos szólamok, olcsó sikerek.
De ne vezessük félre egymást:
a belső bizonytalanság
ezeknél is rettenetesebb.
Olyan ez, akár a tanácstalan
ácsorgás a félhomályos
kapuk előtt idegenben,
amikor mindenfelől fenyegető,
alattomos árnyékok közelednek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése