Imára kulcsolt kéz, egy vak kisgyerek
kartonpapíron ül hóban, sárban
csendesen kéreget.
Körötte hangzavar, nevetés, lárma
jönnek – mennek az emberek.
Van aki látja, s van ki úgy tesz
mintha nem, némelyik pénzt dob mellé,
s ő tűrni kénytelen.
Mintha múlt századi regénybe botlanék,
látnám az árvát Móriczét, amint gyertya lángjánál
melegszik éhezve, fázva,
míg a világ elfut mellette, otthagyja magára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése