Cipeled
halálod kellékét
válladon.
Ha megrogysz, és fölállsz,
tudod: ez még az élet.
Amíg élsz, végig se gondolod,
miért van csúcson a halál,
miért jön mélyről az ítélet,
és mégis, miért
a csillagos ég töviskoszorúja
ejt sebet minden homlokon,
ami gondokat ágyaz,
míg a stációk közt mérhető idő
csak útpora a gyásznak.
Minden csönd kevés,
hogy leitassa
arcodról a véres verítéket,
Emberiség! Miért
a történelem a vétked?
Mindegy, hogy perc,
vagy ezerszáz év
a léted töredéke,
míg háborúnként űz megsemmisülésbe,
ahol már senkié a béke.
Látod? Jézus halála
mítosz neked, érted hozott
nagy, szent áldozat,
míg te csak a semminek
áldozhatod föl magad,
mert nem marad utánad
senki, akit megválthatna
megsemmisülésed.
Magadtól váltanád meg magad,
de e kettősséget
nincs hit, ami fölérje,
és Golgotád, a Föld
se bírja már sokáig,
hogy életeddel törj az életére.
Pedig neked
megfeszülnöd se kellene,
csak föltámadnod végre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése