Magára maradt a társai között,
a meg nem értés adott elhatározást,
bolyongni kezdett az olajfák között,
istenember volt, akarat-szilárd.
Búcsúzott Jézus, végső vacsorával
vendégelte meg apostolait,
riadtak voltak, mint rebbenő madárraj,
mohón itták a Mester szavait.
Köréje gyűltek hittel és hitetlen,
szilárd volt benne az elhatározás,
hogy halálával megváltsa őket,
mint valami gyógyír folyt köztük át.
A tanítványok bámulták csodálva,
sosem láttak ennyi szeretet, s kínt,
tisztára őket Krisztus vére mosta,
a Megváltó csodát tett megint.
A félig ember, mintha kicsit félne,
meglepte őt sok komor gondolat,
a nincs tovább, a nemlét réme,
minden élőt, míg él fojtogat.
„Legyen meg az akaratod Uram!”-
sóhajtott végül a kínos éjbe,
győzött a halálon maradéktalan,
az isteniség halhatatlan fénye.
Urrá lett magán, s a végső harcon,
Krisztus az életen győzedelmeskedett,
révbe ért atyjánál a túlsó parton,
mert vezette őt az igaz szeretet.
Hazaért Jézus, s mi adósa maradtunk,
figyeli tettünk atyja oldalán,
segíti e földön emberi harcunk,
hite erőt ad, bennünk él tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése