Ment felfelé a borzadt lomb alatt
vak homályba az olajfák hegyén,
porlepte arca csüggedt a gond alatt
a két kezébe temette szegény.
Ez lett végül. És ez itt a vég.
merre keresselek, hogy rád találjak,
mért akartad, hogy mondjam még,
hogy vagy, mikor már sehol se látlak.
Nem látlak sehol, nem talállak,
e kőben sem vagy, sehol sem látlak,
elbújtál előlem, pedig várlak.
Egyedül emberi kínnal terhesen,
csak a szürkeség, s a végtelen,
szörnyű, nem látlak, és kereslek.
Később mesélték, angyal jött hozzá -,
Miért angyal? Ami jött, az csak az éj,
közömbösen járt a néma lomb között,
s egy álmából riadt tanítvány fölött,
Miért angyal? Ami jött, az csak az éj.
Nem volt rendkívüli, csak sötét az éj
százával érkezik ilyen, s tűnik el,
alvó kutyák és kövek hevertek szerteszét
ó szomorú, ó valamilyen éj,
mely vár csak, vár, míg újra hajnal lesz.
Ily’ imádkozóhoz nem jön angyal,
nem lesz naggyá az éj sem, nem emeli föl,
egyedül marad, elvész a sok közt,
és ha még az apja is veszni hagyja,
akkor elveszett, kiveti az anyaöl.
Hollósy Tóth Klára fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése