Zsefy Zsanett: Korai epilógus

Szeress a fényben,
jeges sötétben,
a földön,
s ha már
nem vagyok.
Kihunyt parázsban,
egy apró ráncban,
homlokod mögött
bent lakom.

Minden szigetnek,
folyónak, hegynek,
földje s a partja
én vagyok.
Csendes magányban,
tömegben, lázban,
de mosolyodban is
ott bújok.

Szeretlek fényben,
jeges sötétben,
a földön,
s ha már
nem vagyok.
A lét csupán álca,
törékeny pálca,
mi Isten kezében
kihajthatott.