Fülöp Kálmán: Ideglázban

Csipetnyi föld,
rögeibő l
Kodály-muzsika
árad a forró
esti ködben...

Holnap lehet,
hogy késő n
ébredek —

hajnalok fia,
gyolcs éj gyermeke.

Az éjszakai körtáncnak
már vége,
Béthel hegyéhez
indulok véle...

Ott,
lágy dombok
hajlatán,
völgykatlanok
igézetében,

ahol a
sok-sok
sarlatán
bozót les rám
a karcsú térben,

ott,
velő kig égő
gondban,
tüzek barnuló
hajnalán,

ahol
erd őszéli csendbő l
nevet ránk
ezüst
árvalányhaj,
s megmar
a kolontos csalán...

Betűláncok,
szófüzérek.

Sintér id őt
rejt a holnap.

Hideg, havas
arcok árnyán
vesztegel
az öreg csónak —

hajszol baljós
gyanakvásom,

hitem helvét,
nem adom fel
népem nyelvét.

Vastag
kálvinista nyakam
ellenére
sem fordítom
fel a világ

Isten által
rendelt rendjét.

Mindennapos
ideglázban
élek tüzek
lobogásán
Kis-Küküllő
mosolyában...