hajnalra hideg verítéktakarót
horgol rám a hold, megfeketednek akkorra
az álmok, a derengés jóvátehetetlen
szomorúsággal érkezik. szerelmi neszeink
fölnagyítják a hálószoba fülledt képeit.
egyikben ott kéne felejteni magunkat,
hogy boldog gondolatok támadjanak
szívünkben is, és számon kérjük
az elrontott meséket. a virágok színe
az üveghegyen túlról valószerűtlenebb.
már nem keresem az összefüggéseket,
nem mondom el álmaim,
mert nem tudom, mi az, amit bevallhatok,
akárha neked.
az ablakpárkány tökéletes morzegép.
eső veri a derengő álmokat.
mozdulnál, szólítanál, szeretnél,
de félúton megáll kezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése