talán a szél, a bágyadt hóesés
- mely itt vackol a szívemben
napok óta - emeli rám a csöndet.
halkan híznak az árnyak,
az óra perceg, mint
fagyott forgács: az idő porondját
körbeporoszkálják a mutatók,
valahonnét eljutnak ugyanoda:
ahol még ketten álltunk az osztott
ablakok mögött, s ha kívülről
néztük volna magunkat, elszomorodunk
nagyon: pártütő angyalok.
szerelmes vers ez az évszak. tiszta,
fehér, akár a teliholdas éjszakák,
de hóemberbe harap a kutyacsaholás:
elárultuk a másikat, és elárvultunk,
mert kiűztél tekintetedből,
s kiűztelek: a küszöbön - kintfelejtett
jószág - neszez a lelkiismeret.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése