Ha már a napnak nyári tüze
langyos meleggé szelídül
s fázós reggeleken a puha köd
az őszi tájon megül
halkul a madarak dala,
ezüst dér csillan a rét füvén,
őszi szellő könnyű cipőben
lágyan oson a kert ölén,
bíborpalástot öltenek a lombok
kacérkodva a tovatűnt nyárral:
hátha még egyszer visszapillant
aranyló napsugarával?
Ilyenkor én is búcsúzom a nyártól
rakosgatva az emlékeket,
nosztalgiával melengetve
a színes ajándék-kincseket,
mint kagyló-csiszolta drágagyöngyöt
úgy őrzöm őket vigyázva-féltve
hadd legyen reménység-tartalék
fagyos,ínséges időkre,
mert ellentétben a bíbor fákkal
én már biztosan tudom:
a nyár elmúlt, vissza már nem jön
hiába alkuszom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése