Nincs ajtóm,
Nincs hová belépned hozzám, barátom,
Sem ablakom, melyen át kilátsz,
S amin az eső kintről kaparász
Csendes vasárnap délutánon.
Életem maga a megnyitott tér,
S az eső a nyakamba csorgás.
Palackba zárt tablettás boldogság segít,
Ha rámtör a szorongás.
Falak nélküli sorsom szobáján
Akárki megvetőn, közönnyel,
Kopogtatás nélkül jár át.
Számukra mit sem jelent, tudom,
Fájdalmam, önérzetem, dacom.
Egy célom volt csak: a megtartó felejtés,
De kell legyen valahol menekvés
Túlélni. Mit is? Már magam sem tudom.
Templomba járok. Imádkozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése