Nagy Horváth Ilona: Napcsend

    hajnaltájt
  elfáradtam
    szeretni
     szememből
      kiszökött arcod
       tenyeremből
       bőröd finom szövete
      így aludtam
     nélküled
    lélektelen öntudatlansággal
    odébb tolva
     mind a szürke felhőt
      szunnyadó
        szívemről lopott
          szikrákkal
            gyújtott csillagot
             az éj
              a nyitott ablakon át                                                                     
               orgonaillatot
              dúdolt hajamba
             ágyam szélére ült
            s hallgatta,
           mint szemerkél
          idebenn
         az eső

                sok

            kicsi

     megfejthetetlen
             
               dobbanással