Mögém lopódzott árnyék ölel;
karjában sóhajjá válok
s vágyat olt belém,
szorít,
amint
szívemben rád találok.
Érintenélek,
de tompa ujjaimmal
reményem harmatfátyolát
átszakítva
a semmit markolom.
Hiába küldted hozzám ölelésed árnyát,
én csupán fagyos hiányodat tapinthatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése