Hűséges nyelvem –
én szolgáltalak.
Minden éjjel színekkel telt tányérokat raktam eléd,
hogy neked is jusson az emlékezetemben megőrzött
nyírfából, szöcskéből és pirókból.
Sokáig volt ez így.
Más hazám nem leven, Te lettél hazám.
Azt hittem, hogy közvetítőm is leszel
a jóakaratú emberekhez,
legyenek bár húszan, vagy csak tízen,
vagy legyenek még-meg-nem-születettek.
De most, bevallom: kétkedek.
Vannak percek, mikor úgy tűnik, eltékozoltam életem.
Mert most az elaljasultak nyelve vagy,
eszteleneké, akik magukat
talán még más népeknél is jobban gyűlölik:
besúgók nyelve lettél,
megzavarodottaké,
olyanoké, akik saját ártatlanságukba belebetegedtek.
De nélküled – mis is vagyok?
Tudós csak távoli vidéken,
“sikeres ember”, aki nem fél, s meg nem alázkodik.
Hát igen, mi is lennék tenélküled.
Filozófus, mint bárki más.
Értem már, üzenet van nekem ebben:
A személyiség glóriájától megfosztatik.
a passiójáték Bűnöse elé
a Nagy Hitető piros szőnyeget terít,
miközben a laterna magica
emberi és isteni képeket vetít a vászonra.
Hűséges nyelvem,
talán mégis nekem kell téged megmentenem.
Ezért továbbra is kiteszem a színekkel teli tálakat.
Ha lehet, világosak lesznek azok és tiszták,
mert kell valami rend és szépség a boldogtalanságban.
Gömöri György fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése