Arcra borulva halkan dúdolok,
mint fáradó hangú siratóasszonyok,
kik gyolcsba tekert életükre fűznek dallamot.
Fekete kendőm szélben nem lobog,
csak tarkómra szegez zuhanó csillagot,
míg égi zsoltárok fénye arcomon átragyog.
Fejem fölött tavaszt repülő madarak,
lombot lopnak fénylő csőrrel, szárnyuk a nap.
Hozzák halálig tartó álmomat.
Csukott szememre a nappalok
megváltást hintenek, kegyelmet nem kapok.
Könnyeim fekete földbe hullt magok.
Arcra borulva halkan dúdolok,
mint fáradó hangú siratóasszonyok,
kik gyolcsba tekert életükre fűznek dallamot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése