Mint vadrózsa tövis
Ruhámba, mikor a
Kertet járom.
Vagy mint az a szalmaszál,
Mely csak jelképe ennek:
Neved mondogatom.
Neved mondogatom, s
Lassan fény árad, még
Csak homály, de már dereng,
S a csont, s izom feszül,
A lelkem megremeg.
Egy szó csak a Neved,
De benne életem,
Mint pókfonálon
A világegyetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése