Költözni készülnek tőlem a szavak,
s elhagyni, el, a belém vájt fészkeket,
a partoldal csupa lyukká hűlt rémület,
bámul a semmibe, csakúgy, mint a vak.
Itt van még, itt, az önfeledt csevegés,
nappalom fénye még pihetoll s meleg,
csak az éj, hol a fagy s a szél őgyeleg,
tudja, hogy a szónak ez a csend kevés.
Félek, nem jönnek soha többé vissza,
mélyül ez a csend minden költözéssel,
s mind, amit írtam, marad irka-firka,
merthogy a szó (hogy feledhetném el?)
ha nem a hang, csak színét vesztett tinta,
bizony csak egy a néma mindenséggel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése