Madár János: Szebb hazát!

Fény leng.
A táj hófehér halott –
elárvult szelekkel
leterítve.

Fogadja örökbe valaki
ezt a sírást,
ezt a
küszöbre kitett
gyertyalángot,
mert a szavak is
elszégyenülnek innen.

Szedelőzködnek
idegen rögökhöz,
ismeretlen hatalmak
országa elé,
hogy kihirdessék
a rendet.

Testvéreim!
Anyáink elöregedtek
bölcsőink mellől.
Nekünk kell
sorsunkat megtanulni.
Hűséggel élni
és fájni.
Nekünk kell jövőnket
a szemünkből kivájni.

Iderajzollak a fenyőfák mellé,
kezed örökzöldje
hogy megmaradjon.
Ujjaid fénylő hatalma
éltemhez reményt adjon.

Szebb hazát képzelek
magunknak.
Emberhez méltó
születést,
halált.
Hófehér csontjaink
nyugodhassanak
majd
odaát.

Itt hagyjuk
arcunkat
ezen a
lélegzetvételnyi tájon,
hogy az
eltévedt madár is
hazataláljon.

A csönddel üzenek
minden újszülöttnek:
legyen élete tiszta tűz!
Ki zsarnok törvényeket
és kórokat elűz!

Mert
sok itt a bűn!
Büntetlenül
élnek!
A hazugság szónokai,
kik
még csak
nem is félnek!
A tisztességet
megszégyenítve –
lopnak, csalnak
és csak
falnak, falnak.

Új kor jött
és a szemünkre lépett!
Ki hagyta
bitangjára
ezt a népet?!

Gyanúsak itt
a tiszták.
De nem kötöm fel magam
a tavasztól feszülő
ágra.

Ady Endre,
József Attila
halhatatlan verssoraiban
várakozom
egy szebb világra.