Tavaszt bent rekesztő fagyok ülnek az égbolton.
A Nap gyémánt borotvája metszi a levegőt,
azt a kékes árnyalatok tengerébe veszőt...,
s mégis új évszakot sejdít minden mozdulatom;
az örök körforgást, mely sosem ismétel;
arcvonásaiban mindig mást és mást mutatva:
friss csodákat kürtölve ki minden alkalomra;
egy végtelen előadást folytatva, s kezdve el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése