A ma este ezer emléket dajkál,
sok a szomjas kérdés,
mit elvermelek mélyen,
hiába csitít a langyos, szikra éjjel,
mégis árnyékba bújtat most a kétely...
És míg a Dunába csillagok csorognak,
és nehéz fellegekbe bomlik
szemednek sötétje,
a barna pillant szótlanságot
lakatol a számra,
és bennem valami gyönyörű kegyelem ébred.
Pedig ma fájt a nappal,
és most is fáj - nem tért nyugovóra:
nagy, lázas betűket firkál a szél a porba,
a hetyke szellő lágyan odébb tolja
könnyű vétkeimet, -s nézd...
már éjjel három óra.
Hallgatag ülök, az éj a fák között motoz,
- távolról felsír egy sziréna: tűz van?
vagy valaki most készül születni? ki tudja? - ,
majd feketével pettyez a csönd megint,
lila bólogatás az orgonák sora;
most minden nesz oly' közel:
- és mint Te, mikor búcsúzol tőlem...,-
a májusi hajnal puhán átölel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése