A lélek lángnyelveiben, Uram,ahol a kétely, a hit megfogan,
kereslek, benne kiutat lelek,
megbocsátást, hogyha vétkezek;
Mert érzem, abban igazam lehet,
nem rostokolsz a világ felett,
s le-lenézve igazságot teszel,
de, hogy vagy, azt, hogy létezel,
élsz bennem láthatatlanul,
hangod szól hozzám válaszul,
azt hiszem, és vallom, Uram!
Rögös úton, ahol menni kell,
bár eltakar egy ködgomoly-lepel,
mögötte ott a láng, lobog, hevít,
maga a tudat az, ami átsegít.
Akad ezért majd, aki kinevet,
megmosolyogja e képtelen hitet,
csak magamban hittem annyi éven át!
Vedd hát magamért, Uram, az imát:
Az ember por, de lelke isteni,
amit ellened tesz, azt a por teszi,
s én bocsátom neki ezt a kis hibát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése