A versről én keveset tudtam;
beteg voltam, az egész testem.
Nyelvem sem használtam, nem
olvastam, évekig nem beszéltem;
így gyógyítottam magam.
Ő szólított meg és a többiek,
először szégyelltem őket:
A ki nem mondott szavak olyanok,
mint a tövig levágott rózsabokor
egy kőfal előtt a csupasz tüskéivel,
fájdalomban, virágtalanul.
Rózsába érik, ha folyik a vér,
ömlenek a szavak, a költő
hangja nagy, s csak egy van.
Naponta kérdezem a verset:
Lehet, túlságosan rajongok,
túlságosan akarok, szeretek?
A válaszok a leírt hangokban
rejtőznek, a könyörtelen versben;
bosszúállóan sokat akar, kínba
nyújtja a létet a gyönyör felett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése