ahogy az Írás mondja ezen a földön itt
rejtőzködve figyeltem a nagy tavaszi táncot
az élet önmozgását a test ünnepeit
és amikor magam már üres kalásznak tudtam
te jöttél magvetőként s az idő rámtalált
te gyöngéd tenyereddel lesimogattad rólam
a szerethetetlenség sömörös tudatát
most mint a gyógyult leprás kilép az élő sírból
önmagára sem ismer a bőröm színtelen
és áttetsző vagyok mint az a magas kék égbolt
a lakott föld egészén zarándok idegen
éles a hold az égen törtüveg csillag-morzsák
nekem csak a te tested lehet az otthonosság
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése