Aki fájni tud bennem,
annak arcát csillagok őrzik.
Az ég-- tengerben virraszt
és megdőlt szívemmel elidőzik.
Jöhetnek évek, évszakok;
a megdobált fényre fény felel.
Máglyák romolhatatlan hamujában
alszunk, és a hűség hatalmas tűzre lel.
Öled eléget, de éjszaka szivárog
a mulandóság fekete résein--át.
Kirajzolódik tenyerünkben az árnyék,
és hajnal szelídít-- vérünkhöz-- hazát.
Új népet szólít minden mozdulatunk,
hisz oly hirtelen tornyosul fölénk a reggel.
Hatalmas fűszálak indulnak---- ellenünk,
---- bogarak nyomában visszhangzó sereggel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése