Szonettkoszorú
1.
Mert nem folyhat visszafelé a Nyikó,
Még viszi a bút, hozza a derűt.
Egy ősrégi dalt, édes-keserűt
Dúdol este, reggel a „patak-folyó”*.
Időnként elhallgat, csupa figyelem:
Dobbantás zúg sok elsüllyedt kőből.
Lovat ugrat el az időből
Az egyetlenegy székely fejedelem**.
Lármafát gyújt a Nap, gond-baj ha van.
A parton a sok fűz meghajtja fejét.
Fenn otthonosan lebeg a nyári ég.
Szekér zörög haza, nyomán száll a por.
Ilyen biztos, jó föld nincs talán sehol.
Ezért jó nekünk itt lenni, Uram!***
*„Patak-folyó” — idézet Tamási Áron Bölcső és bagoly című művéből.
**Székely Mózes erdélyi fejedelemnek udvarháza és birtokai voltak a Nyikó menti Siménfalván.
***„Uram, jó nekünk itt lenni!” — a nyikómalomfalvi templom f őoltára felett található felirat.
2.
Ezért jó nekünk itt lenni, Uram,
Hogy újra s újra hazaérkezhessen,
S otthont találjon, ne csupán keressen,
Kinek gyökere itt, e földben van.
Jó nem tudni, mi a hontalanság,
Ismerősként állni a domboldalon.
Szemben a falu, körül a csend, s rokon-
Vagy jó barátként int egy búzavirág.
Jó, hogy harangszó száll a faluban.
A közel s a távol mind egy vallomás:
Ez a mi földünk, ez, és semmi más!
Harsányan rikkant egy sárgarigó,
Rászáll a bükkfára, mert oda való.
Helyén van itt minden, mind, ami van.
3.
Helyén van itt minden, mind, ami van,
Templomtornyok, régi malmok, temetők,
Székelykapuk, házak, cserepes tetők,
S tisztaszemű lányok a kapuban.
Az égen a holdat a nap váltja.
A templomban liliomillatú csend.
Itt áll a rend, itt nem sérülhet a rend,
Az ember, ha helyét megtalálta.
Kevés szavú, számtalan titkot tudó,
Kemény tekintetű szántóvető
Lépeget, közel már a legelő.
Hallgat a zöldes rét is, ahol más
Patakot, csermelyt táplál a forrás.
Ima vagy ének, mit dúdol a folyó.
4.
Ima vagy ének, mit dúdol a folyó,
Miközben földet ér a józan est.
Tükrén néhány csillag remegni kezd,
S sodrába kerül egy falevél-hajó.
Fényeket gyújtnak a szorgos asszonyok,
Házak közt vacsora illata száll.
A fák alatt az árnyék is megáll,
S ébredeznek arrébb könnyű illatok.
Nagy, sötétzöld tölgy áll a domb tetején,
Az elszunnyadó völgyet vigyázza,
S míg halkul-elcsendesül a lárma,
Érkezik az éber havasi szél.
A Nyikót is látta (mesél),
Megszületni fent az erdők hűvösén.
5.
Megszületni fent az erdők hűvösén
Egyszerre ősi titok és csoda.
Szomjas gímszarvasok járnak oda,
S vizéből ivott az utolsó bölény.*
Figyel a hiúz, majd halkan eloson.
Arra cammog egy nagy barnamedve.
Ugrál a mókus, úgy tartja kedve,
Mintha még végtelen lenne a vadon.
Mint hegyi ember, fény jár szabadon,
Jó magasan, s miként óriás pipák,
Füstöl a sok baksa, ellobbanó világ
A tisztás szélén: ég élet sarca.
Hajnal előtt, hogy milyen a föld arca,
Szénégető k látták a havason.
*Az utolsó bölényt (Erdélyben) Farkaslaka határában lőtték ki 1814-ben.
6.
Szénégetők látták a havason,
Ahogy a tavasz éppen nyárba fordult.
Talpuk alatt nyirkos kavics csikordult,
S reggeli fény csillant a harmaton.
Távolabb dombok között kanyarog
A folyó; itt búza, ott kukoricás
Hullámzik a partján, s a mező de más,
A nap, a nyár, ha mindent beragyog.
Szép termés nő gondozott talajon.
A gazda földjére korán érkezik,
A szuszék s a magtár sorra megtelik.
Ölyvek köröznek most a vidék felett,
A Nyikót követték (fentről érkezett),
Hol egyre zúg a szél, zúg szilajon.
7.
Hol egyre zúg a szél, zúg szilajon,
Ha oda már az sz, s a tél beköszön.
Néma az erdő, hópárna a rögön,
Gyöngyszürke árnyék remeg a havon.
Takaros házsorok a hó alatt,
Ragyog a vidék, mint nap az üvegen.
Könnyű füst szállong, s csupán a türelem
Győzi le, a télből mi megmaradt.
Odébb kiáltás zeng, akár a remény.
Felröppen nyomában egy csapat madár,
S amerre a hang, az is arra száll.
Kazlak köré nagy hóhalmot hordott
A téli szél, s akár a sűrű gondot,
A felhőket űzi-viszi könnyedén.
8.
A felhőket űzi-viszi könnyedén
A langyos szél is, ha jön a tavasz.
A völgy hosszán végig rügyet fakaszt,
Cirógatva szüntelen, akár a fény.
Szép Nyikó völgye! — suhog, s fut is tovább,
Nyomában fölzeng, mint egy orgona
A rét láthatatlan zenekara,
Fű hullámzik erre, lomb zizeg odább.
Szőke Nyikó völgye: páratlan keret.
Ember, föld, tavasz: nagy találkozás,
Teremt s-együvé tartozás!
Hegy, erdő , domb, mez ő: harmónia.
Végig, ahol a Nyikó fut tova,
Madaras-gyümölcsös kert kertet követ.
9.
Madaras-gyümölcsös kert kertet követ.
Hamvas szilva roskadozó ágon,
S piros alma. Sehol a világon
Nem látni kékebben ragyogó eget.
Ahol a vidék és népe egy egész,
S becsülete van az adott szónak,
Mit a múltból példát mutatónak
Tovább kell adni, vinni, az nem kevés.
A jövő re nyitnak új s régi kaput.
Ízes a szó, a türelem adottság.
Fel nem váltható az ősi szabadság.
Hány legendát gyűjtött róla a Nyikó!
S viszi magával (olykor hallható),
Míg gyöngysorrá fűz sok zsongó, szép falut.
10.
Míg gyöngysorrá fűz sok zsongó, szép falut,
Ismeri népét, a kaszás-kapást,
Asszonyt, ki tanult még szövést-fonást,
S legényt, aki jól forgatja a gyalut.
Tevékeny nép, szépül a falu arca.
Tudott, ismert itt sok régi szokás.
Lüktet az élet, mint szívdobogás,
Biztos a kéz, sikert nem vált kudarcra.
Bár jóból és rosszból b őséggel kijut,
Otthon ez itt, id őt állón szilárd.
Hittel mindig újrateremti magát.
Hold, nap s a ragyogó kék ég alatt
A víz nem áll meg, zúg, csobog, halad.
Templomok, temető k figyelik, ha fut.
11.
Templomok, temető k figyelik, ha fut,
Vagy ha árad, pusztítva, mint a vész,
Házakat sodor, mindent elemészt,
S menekül előle, aki tud, ha tud.
Nem a pusztítás itt, ami megmarad,
De a kezet nyújtó, szép emberség,
S áldozatra képes, s tisztesség.
Mi győz a bajban, és az ár elhalad.
Nehéz idő , kemény-nagy munka vár még,
Míg felegyenesednek kerítések,
És szárba szökhetnek az új vetések.
Bár a hangja megint csendes, altató,
A Nyikó több annál, ami látható,
Ha szelídebben suhan, mint az árnyék.
12.
Ha szelídebben suhan, mint az árnyék,
Nem álmodik, éberen tanulgat,
Figyel, gyűjti magába a múltat.
Kövek alján sok mélyre rejtett emlék.
Volt idő: járt itt mongol, tatár, török,
Hajdani vár a csúcson örök tanú.
Körötte szendereg számos falu,
Fű sarjadt rég a tatárgödrök fölött.*
Hogy múlt idő k nyomát megkeressék,
Csillagok járnak magasan és mélyen,
A víz tükrén lenn és fenn az égen.
A parton remeg egy rezgő nyárfa,
Hallgatni vadgalamb szállt le az ágra
Hangját, mi időtlen s ugyanaz még.
13.
Hangját, mi időtlen s ugyanaz még,
Indulva és érkezve jól hallani.
Nincs olyan messzeség, hol e hajdani
Megújult dallamot elfelednék.
Mert ugyanott van, és nem változik
Folyása s a völgye: egy kapaszkodó.
Sok távoli vándornak irányt adó,
Hogy érezze, ki hová tartozik.
Zivatar, tikkasztó hőség mind jöhet;
Forrását tündérek és táltosok
Őrzik még, s vigyázzák a csillagok.
A havasból lefut a déli szél,
Még eddig nem hallott regét mesél.
Hallgatják új hidak és régi kövek.
*Tatárgödrök — a hajdani Kadicsa vár alatt lev ő, ma is látható árkok.
14.
Hallgatják új hidak és régi kövek
A hajnalban ébred kolompszót,
Mint a reményt: jobb lesz, ami rossz volt,
Mert borús időket jobb idő követ.
Ki rábírná, hogy más földet szeressen
A földműves, ki este haza ballag,
Varázslóvá kell válnia annak,
Hogy régi helyett új szívet teremtsen.
Hitet is tesz arról minden itt lakó:
Hiába folytonos a változás,
Törvényünk már az ide tartozás.
Amink volt, megvan mind, el nem veszett.
Aki itt élhet, haza érkezett,
Mert nem folyhat visszafelé a Nyikó.
Mesterszonett
Mert nem folyhat visszafelé a Nyikó,
Ezért jó nekünk itt lenni, Uram!
Helyén van itt minden, mind, ami van,
Ima vagy ének, mit dúdol a folyó.
Megszületni fent az erdők hűvösén
Szénégető k látták a havason,
Hol egyre zúg a szél, zúg szilajon,
A felhőket űzi-viszi könnyedén.
Madaras-gyümölcsös kert kertet követ,
Hol gyöngysorrá fűz sok zsongó, szép falut.
Templomok, temetők figyelik, ha fut,
Ha szelídebben suhan, mint az árnyék.
Hangját, mi időtlen s ugyanaz még,
Hallgatják új hidak és régi kövek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése