Hirdesd a várnak, a földnek, hogy létezik eső!
Az embereknek, hogy hinni kötelező! Egy költő
ki némán áll egy kiégett ég, egy felperzselt rét előtt
és nem képes dalolni, esőben bízni,
eszünkbe juttatni, hogy az eső virágoztatja
a szenvedő földet,
tehát egy költő, aki nem prófétája a reménynek,
és lángoló ajkakkal sem érzi szükségét a világ esőit
megénekelni,
nem érti, miért a vers a remény egyik főalakja.
Mire jó egy költő szárazság idején? -
Hogy fohászt küldjön az esőhöz akkor, mikor
legnagyobb szükség van rá, mikor hiányzik
és fáj,
mikor éget a Nap és kezeink kétségszagúak,
mikor legkisebb fuvallatra homokfák szóródnak,
mikor az emlékek tévedésízűek, és a remény nehezen
kimondható szó,
és mikor az esőénekest kiközösíttetik és
megköveztetik, istenek és emberek megfigyelhetik,
mert őrültség és bátorság is egyben
megénekelni az esőt, mikor az emberek égre meredő kezekkel
megfeszülten állnak, mint a Golgotán.
Ki hirdesse az esőt,
ha nem a vers? Kinek legyen mersze kopár égen
esőfelhőket látni,
és vállalni kockázatos jövőt, ha nem a versnek,
mely már ott állt a görögökkel Trója falai alatt,
és Dante-val együtt a Pokol zeg-zugait járta?
P.Tóth Irén fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése