Vállaimra vettem az igazság világát,
legszentebb világát:
a fénylőt.
Te tetted rám, hogy magadhoz emelj,
mint elhintett magból,
az égig érőt.
Rőt utak között pörölycsapás vagyok
házából elűzött
zord zarándok.
Köröttem puszta. Fölöttem tűz.
Már bennem lobbannak azok
a lángok.
S mint álmos anyagot formáltál kezeddel
hűen hajolva a
hiú anyaghoz,
értő kezekkel tapasztottál össze,
hogy közeledni merjek
a csillagokhoz.
Így indulok.
Vállamra véve jármodat,
szavad Igéjét, szavad világát,
mely mindörökkön át
békességet ad
s védőn világít akár a fáklyák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése