Voltam világtalan. Útszélén álmodó.
Porba írtam nevem kezemmel,
látó szemekkel sem volt látható.
Éltem emlékét a földnek,
magamba szívtam kövek porát.
Erdők riadt reményét sodorta felém
időkön túlról egy másik világ.
Majd sarum szertefoszlott a köddé vált
fák alatt,
s világtalan árnyam mind feledtem –
mikor megláthattalak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése