Hét ágba fond az esztendő haját.
Keríts köpenyt rá, fehér lenből szőttet.
Árnyékát sorsod ködben lopja át
– napszak-határon tükrök tündökölnek;
hét ágba fond, úgy is, ha lehetetlen!
Gyönge a szó: elveszejti magát.
Sámándobok repednek föl szívemben,
nap-hold! jelei égnek, mint a seb.
Lábon száradnak érted el a tölgyek;
életem és halálom elfelejtem:
pehely leszek... Sóhajnál csöndesebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése