*"Az vagy nekem, mi testnek a kenyér,"
szomjazó szívem éltető forrása,
eláraszt ez a mámoros szenvedély,
napfény vagy; harmatos ég ragyogása!
Álmomban is hívlak; fényárban látlak,
maradsz a végtelen tündöklés nekem,
fénytestű lényként holtamban is várlak,
szolgállak időtlen, örök kedvesem!
Dajkállak, mint anya édes gyermekét,
magasztos mosoly dédelgeti lelkem,
nem kell más, ha a menny édes ételét
nekem áldozod; majd megosztom veled!
Hallatlan kincs vagy, mindenem, e létben,
s végeérhetetlen égi ölelésben!
*Evokáció Shakespeare LXXV. szonettjére
Köszönöm.
VálaszTörlés