Ólomlábon moccannak most a percek,
halkabban, mint ahogy a fában
megbúvó szú nagy ritkán perceg.
Várakozás, remény
az új év küszöbén.
Mi lehet még enyém
a végtelen időből?
Kis fancsika, piciny szalonnacsík,
mi feleslegként oldalra esik.
De bármi szomorú az ég,
kevés derű
mégis dereng a párán át.
Isten kezében van a hegedű
vonója,
szólalj meg zengő hangon, lelkem,
hirdesd, hogy mint a csillagkörök,
a remény végtelen és örök.
