– Én szép szerelmesem,
én szép rózsafám,
szeress engem,
szeresd a te sápadt vándorod,
tisztán, odaadó szívvel.
– Szeretlek, szeretlek!
De ha az a sápadt vándor mindig
csak bánt engem.
– Ó, én mindig gyöngéden beszélek veled.
De nálad hamar eltörik a csupor.
– Mit csináljak, ha néha még
a leggyöngédebb szód is szúr?
– Akarom, hogy minden szóm csak simogasson
Felöltöztetlek a szavak bársonyába.
Leheletemmel csókollak.
Mindent kedved szerint csinálok.
Az erdőről hóvirágot hozok,
csak ne lássam könnyeidet
és durcás arcod.
– Ó, én szerelmesem!
Ó, én jó-jó Uram! Egyetlenem!
Én is mindent a te kedvedre teszek.
Sütök, főzök, varrok és vasalok reád,
s nem zavargok, amikor írsz.
És hűséges és alázatos szolgáló-leányod
leszek.
– Én is hűséges és igaz embered.
– Rólam eddig sem mondhattál semmit.
– Én rólam sem beszélhet rosszat senki fia.
– Én megörömösítem az életed.
– Nekem is az a célom.
– De akkor?...
– De akkor?...
Búfát minek ültettél?
Örömágat mért letéptél?
Kedvesem. Kedvesem.
