– Messze világból jöttem. És úgy állok
most előtted, mint szegény, alázatos
vándor.
– ? . . .
– Hab habra jön. Hullámot hullámra
küldesz. Fehér taraj-koszorú fejeden.
Mintha menyasszony volnál...
– ? . . .
– Gyöngyből van a koronád? Mirtuszból?
– ? . . .
– Futsz felém, szép menyasszony? kék arcod
ragyog. Liliomkoszorú a hajadban.
Elődbe szaladok – s te, mint füst elomolsz
a partoknál, mint szép álom, elszállsz.
– ? . . .
– Susogsz? Beszélsz?
Tenger-nyelven hozzám szólsz? Virágbeszédben
üdvözölsz?
– ? . . .
– Jóformán nem is mozog az ajkad
és mégis értem. Jóformán alig rándul
a szemed és mégis – tudom.
– ? . . .
Egy örök bölcsesség ráncot von arcomra.
Sötét koszorúm van. Viszem láthatatlanul
szívem közepén.
– ? . . .
– Itt ülök. Morzsolom a homokot.
Homok-tornyot rakok. Ledől.
– Dagály van? Mind közelebb jössz?
Incselkedel? Csalogatsz? Megcsiklandozod
lábam talpját.
– ? . . .
– Egy kagylót is sodorsz? Kidobod szíved
mélyéből. Csillogó gyöngyként nekem adod.
– ? ...
– Fájdalom? Az van a szívemben.
– Ez szíved rejtelmes beszédje?
Testednek csókja? Az élő élet?
A lélegző valóság?
– ? . . .
– Száz meg száz kincsed van s mind
az enyém. Ezer meg ezer futárod szalad,
és mind engem üdvözöl?
– ? . . .
– Ujjongva, rivalgva, tavasz-duzzadással:
most jössz Teljes-magaddal?
De mi lesz, ha elérkezik az apály ideje?
– ? ...
– Itt ülök. Morzsolom a homokot.
Homok-tornyot rakok. Ledől.
