Szavakat kérni,
körömig égni,
örömig, töretett örökig.
Jó volna élni,
többé nem félni
szemembe szakadt
szikráját a fénynek
s arcomra ragadt
ráncát a létnek.
Hideg betűket
karmolni az emlékek falára.
Százszor fájt napokat tudni,
sosemvolt utakat futni.
Csodás csendek cselét törni
s reggelre végre megjönni.
Vajon ki kit űzött
a kitűzött célt el nem érni?
S miért kell folyton
feszülni, fájni, félni?
