Lovasok vágtatnak a lelkemben,
És őrülten csapkodnak a füvek.
Száz nyilát lövi ki a pogány,
Véresen reszketnek a szívek.
Vijjog, messze hangzik daluk,
Csöpp kis alakom ül rét közepén.
Belém is lemerül a dárda,
Még egy vérző vesztes a harc mezején.
Te már régen mondod,
Veszteni nem tud senki sem.
Én sem vagyok rá képes,
De végre: lelkem megpihen.
S mondd, a győztesnek mivel jobb?
Ha dicső zászlaját tépi szél,
Boldog, lehet-e szívből, igazán,
Vagy örömről csak beszél?
Aki legyőz minket, én nem irigylem.
Az ördöggel a verseny hiába.
Vesztesek vagyunk mi, mindahányan.
Kinek kell még szívünk maradványa?
