Megint egy újabb enyhe, szótlan este,
árnyék bolyong a maszatos falon,
a fény mögé bújva helyét kereste,
fent hasal lustán a deszkás plafonon.
Sárga csillagos, fekete homály van,
alszik a száraz, sápadt anyaföld,
egy moly muzsikál a vén citerában,
csészémből felszáll a bús teagőz,
langyosan, semmilyen ízzel, még meleg
csészémben fáradt kiskanál remeg,
a tea hűl, a szívemre tél ül,
befelé nézek, lesznek-e tavaszok?
Már csak a falak maradnak végül,
s a gőz-körjátékba beleolvadok.
