Éjjel angyalok meg-
szállta erdőbe keveredtünk.
Álltak a fák közt
az el nem lobbant,
megszelídített villámok.
Éles kard a figyelmük.
Testük színjátszó türelem.
Néztük, mit akarnak.
Nem szóltunk, de meg-
értették s mosolyogtak:
Semmit.
két ujjuk közé fogták
a virágot, s nyújtották.
Irgalomtól karcsú derekak.
Szemükben végtelen tágasság
domborodott. De közepén a
fekete pont tőrhegy; látják, mi
embernek túl kicsi, túl nagy.
... Még ne, dadogom.
Jönnek előre. Átlátszik
rajtuk a fatörzs,
a karám léckerítése
s a csikók, gyönyörű
testű lovak, táncos
léptű szüleik, a föltartott
orral beleszimatolnak
a fénybe... A főangyal,
csutakos vörös hajú oda-
lép hozzám. Elhomályosodik.
Sugallja szabatos mondatait:
te jól tudod, amit én.
Mi tőletek is tanulunk.
Nem hagy cserben a szó.
Forrás vagy, ha iszol.
