Ars poetica – S. Weilnek
Baj az, hogy érzel,
S elég homályosan?
Másképp alig lehet.
Érezz pontatlanul,
de rajzolj pontosan.
És éppen azt, ami
a leghomályosabb.
E szónak: érzem, nehezen
hiszek; micsoda ingovány.
Itt egy almáskosár.
Nem érez semmit.
Színültig telve van.
Turkálj, keress, harapj –
remekmű; látod? Élénk vörös.
Kínálja magát fényesen.
Megbámulom. De enni el-
felejtem. Nem ott találsz,
ahol éppen vagyok.
Megyek előre lassan,
S visszanézek. Egyszer.
Azután soha. Elmoshat
egy hirtelen csuszamlás.
Leválaszt létről, gondolatról,
most-ról, faágról, rólatok.
Tengerbe pottyant.
Ha tévedtem, mint egy
hajótörött, ácsorgok
partra vetve. Ha nem,
hányódok deszkaszálon,
s meg-megmerülhetek.
Mint máskor. S újra.
Ki érez itt hitelesen?
A tenger. Ő aztán tudja,
mit tesz az:
vég nélkül bukni föl.
Esetleg boldogan.
