Te vagy nékem a füvek zöldje,
merészebb gondolat pirosa,
virágok elcsituló szomja,
a gondok hegyeinek völgye.
Meglátlak, szemem megpihen.
Elringatsz, mint az éj a csendet.
Egy üstökös sem mondhat szebbet,
míg országos-jó hírt izen.
Gondjaim esője csepereg,
a visszhang öröme válaszol,
kifogytam a száraz bánatból,
és kedvem kékjébe süppedek.
