elfutott az idő
megmutatott mindent
azt mondta: várjak
míg kibontja haját
a kósza szél
s hófehér ruhába
felöltözteti a vég
visszajön majd
átölel
s lecsókol arcomról
minden szenvedést
nem visz magával
a lelkemért jön
az néki a kincs
mit évek hosszú során
követve
hol megelőzve
izzadva, dideregve
rabjaként
fogva tartott
az utolsó percért
s mint minden pillanat
mi is tovatűnünk
a végtelen felé
hol már várnak
hogy hazatérjek én
