Nyári világ heve ül a vízen,
tegnap korbáccsal verte a szél.
Ma ezüstös tükörragyogásban
hintve fényét, nyugalma visszatér.
Éles csillám vet szikra-sugarat,
bukdácsolva lép, táncol a víz,
hullám ölelte csónak mellett
lebegi tollat tutajként visz.
Cölöpön rándul a durva csomó,
kötél ring, ázik, vízre csap néha,
el-, visszarándul, iramló kígyó,
rezeg a dúc, nyikordul inogva.
Szétrebbeni küszraj villan,
vízbe csobban a fürge láb,
a délutáni zsongó zajban
röpke álom bókkal ölel át.
Zsúfolt a part. Ki él, mozog,
mint selyemhernyó az eperfán,
szorul egymás mellé a nép,
hagyni sem hagy többet maga után.
Távoli hegyek buknak a tóra,
ünnepi sötét öv keretezi,
arany színét a naphídnak
a tó tükre, kölcsön veszi.
Kék, zöld, smaragd a táj,
este ritvörös felhő és tó,
mikor vijjog a dankasirály,
mikor közel a napsirató.
