az óra fárad
hangja halkul
pergő faleveleket sodor a szél
fölém szökik báli rongyban
a csillagokkal terhes ég
a tegnap hangos
virágtól gazdag
rétjének köpenye szaggatott
száz sebből vérzik
a hajdan-szép volt
pipacs szára pőrén hajol
sír a mennybolt
koldus a fénye
takargatja mit rám hagyott
nem oszlik vágya hogy
szakadjon tájra
lelkem mélyéig
átfagyok
