szférák örvénylő
hideg csendjében
kitakart lelkem
csak terád vár,
Hiába húrjaim
szakadásig ajzva,
megöl a gyilkos
vershiány.
bekötött szemével
a pillanat
kivégzésre vár,
Az álom is feni
holdfényes szigonyát.
te hiányzol kedvesem
te derék múzsám,
mint karmesterre
a zenekar,
úgy várok rád.
hitehagyott tegnapok
gally nélküli oszlopok
melyre akasztva vannak
kegyetlen emberi sorsok.
tehozzád rohannak
a megfeszített holnapok.
égen a kín lángbetűket ír,
míg a sátán a téren
kitépett
lelkeket majszol,
néha engem is hajszol.
Múzsám!- gyere, hozd
lángoló kardodat,
tegyünk rendet itt,
ne alázza meg semmi
az ártatlan sorokat.
öleld át lelkemet!
röpíts a végtelenbe
talán igy elmúlik
minden fájó pillanat,
mi nélküled telik el,
a szürke hétköznapok
daróc pokrócaiban
takargatva
fájó sebeimet.
