Mint áttetsző szárnyak lélekfinom verdesése,
óvakodva érint a csend,
hajam szagolja ölembe bújva az egyedüllét,
- odabent éjmély űr motoz -
óriás leszel… bólint,
és meghitten vállamra hajtja szöszke fejét.
Tanulni kell még a fények szeszélyes,
fürge természetét,
ajkamon súlytalan világú lenge szók.
*
S míg a pillanat szűkös álmain merengett,
kevésnyi udvarán
fehér falú kis templomot emeltek
a napsütésben megbúvó halk emóciók.
