A tűzfal álmaim téli mozivászna,
sokáig őrizte láthatárom szélét.
Zöld függöny nőtt elé ígéret havára,
s újra, csak a késő őszi csendre nyílt szét.
Most ház épül elé, még titkos jövővel
üres szobáiban, lassan testet öltve.
Míg a jelen idő mindennapja jő el,
őrölve az élet malmán körbe-körbe.
Mire megint ősz lesz, s lefoszlik a kárpit,
s a május szobámban vár feltámadásra,
tán az egyik ablak odaátról rám nyit,
szemközt egy megvénült őrszemet találva.
Sötétedő esték üvegét bámulom,
túl, a levetkozött ágak kusza rajza.
Átvergődhet rajta bármelyik mondatom?
S vajon meghalva, vagy mégis meghallgatva?
