Vagyok.
Vagyunk.
Vártad - kapod.
Élünk és élhetünk.
Várunk és kapunk.
Fordulunk a télbe,
fordul velünk a föld,
fordul le a virág
a polcról... - felteszem
harmadszor éledünk újra
harmadszor nézünk egymásra
mint sosem látott emlékre.
Harc a hivatallal és
a gravitációval...
Régen írtam,
szétfeszít a kényszer.
Háborúban hallgatnak...
Hallgatni kell?
Soraid közé szökik a kezem.
A múlt átírható múlttá?
S az emlékeztetés foszló
árnyai a szélben hogyan tűnődnek és
miért másképp gyűrődnek,
hogy én nem,
egy más kristály prizmája tisztán szórja
a napfénybe az elvesző tegnapot?
Belül és köztünk béke.
Ezt is meg kellene írni végre...
Végtelen vonalaid kibomlottak
előtűntek vágyott arcvonásaid
kristálycseppben hallottam hangodat…
Megmutatta magát az eleven test
igazzá lett emlék csábított
vad illatod kedvemet kereste …
Hűvöstestű vágyakba zuhantam
pillanatonként éledő áramlások
forró öleléssel zártak magukba…
Pihenni tértem árnyékod mellé
fejem felett az örök csend szállt
vitte éjszakáim megtalált szerelmét.
