Kozma László: Hargita köszöntése

Mi az a boldogság, mikor
Megpillantom havas hegyéled.
Hogy a lelkem ujjongva forr,
Mert újra itt vagyok tevéled.

És ha alkony-bíbor lobog,
Mint piros szirma hull a vérnek,
Mért van, hogy szinte zokogok,
Ha messzeség ködébe nézek?